A Kristályok Világa

Mire eljut valaki addig, hogy a kristályok világának útján elindul, már szert tett egy különféle kövekből, kristályokból álló karkötő-, medál-, marokkő- gyűjteményre, melyet megérzés, vonzódás alapján szerzett be vagy egyszerűen mondhatjuk úgy is: „megtetszett”.

Ez nem egyedi és nem is új dolog. A kristályok, kövek gyűjtése, ékszerekként vagy talizmánként való viselése és segítő hatásuk alkalmazása egyidős lehet az emberiséggel. A „Kristályok világa” című tanfolyamokon a kristályok igazán hatékony és sokoldalú felhasználásához szükséges ismeretekkel lehet gazdagodni és ezeket felhasználva egyre újabb célokra alkalmazni. Ezen az úton haladva megtanulható, hogy milyen funkciói lehetnek még egy kristálynak vagy kőnek azon túl, hogy „csak” dísztárgy.

A tanfolyamon a résztvevők megkapják:

  • A tanfolyamon elhangzó meditációk teljes szöveges és zenei hanganyagát, letölthető formában.
  • A tananyagot tartalmazó, eredeti A Kristályok Világa jegyzetet és a fokozatonként a kiegészítéseket.
  • A tanfolyami fokozatokon tanultak alkalmazásához szükséges kristálykészleteket.
  • A tanfolyam elvégzését igazoló emléklapot.

 

Kristályok Világa 1. fokozat

Az első fokozat témája

  • a kristályokkal kapcsolatos alapfogalmak tisztázása, a kristályok felépítése, keletkezése, a kristálygyógyászat történeti áttekintése.
  • Itt lehet megismerni a kristályoknak az ember életkörülményeire és életvezetésére gyakorolt hatását.
  • Áttekintjük az ásványok összetételének és színének hatásait, valamint a szabályok szerinti és az intuitív kristálykiválasztás módjait.
  • Itt lehet megtanulni a kristályok, mint gyógykövek felhasználásának, tárolásának és karbantartásának fortélyait is, vagyis az elinduláshoz szükséges alapokat.
  • A kristályokkal való kapcsolódást segítik az itt tanulható személyes kőkör és kristálymeditációk is.
  • A kristálybeavatás során aktivált személyes csakra és yin-yang kövekkel pedig hatékonyabb energetikai munka valósítható meg.

A tanultak alkalmazásához átadott kövek:  

  • a 8 csakrakő,
  • a yin-yang kövek.

A tanfolyam ára: 49 500 Ft.

Kristályok Világa 2. fokozat

A részvétel előfeltétele: a Kristály 1. fokozat elvégzése.

Az első fokozat anyagának rövid áttekintése után a második, haladó fokozaton

  • megtanulhatók a kristályok programozásának leggyakoribb módjai és a programozás hatásai az ember energetikai fejlődésére. Mivel nem minden kristály alkalmas mindenféle programozásra, ezért fontos a programozás itt megtanulható szabályait figyelembe venni.
  • Megismerhető a beavatással még hatékonyabbá tett, személyre programozott kristályokkal való energiamunka és a csúcsos kristályok használata a kezelések és meditációk során.
  • A megtanulható magasabb fokozatú kristálymeditációk gyakorlásával jelentős spirituális fejlődést lehet elérni.

A tanultak alkalmazásához átadott kövek:

  • a csúcsos kristálykészlet (rózsakvarc – hegyikristály – ametiszt),
  • hegyikristály piramis

A tanfolyam ára: 59 500 Ft.

Kristályok Világa Mester fokozat

A részvétel előfeltétele: a Kristály 2. fokozat elvégzése.

A harmadik fokozat a mesteri szint.

  • Itt elsajátíthatók azok a fogások és technikák, melyek az eddigi ismereteket kiegészítik és újabb távlatokat nyitnak meg a kristályok világába betekintőnek.
  • A mester fokozaton megtanulható a beavatással aktivált személyre programozott mesterkristály használata, szellemi lényekkel való kapcsolatfelvételre, gyorsabb kristályprogramozásra, energetikai munkára való kristályokkal való kapcsolódásra vagy meditációra.
  • Megtanulhatók a szakrális geometria alapjai és az, hogyan lehet mozgósítani a mindenkit körülvevő energiarendszert kristálymandalákkal céljaink támogatása érdekében.
  • Jelentős energiákat lehet mozgósítani a „Merkaba meditációval” spirituális fejlődés érdekében.
  • Az energetizáló kristálymandala alkalmazásával további hatékony technikával bővül a kezelések lehetősége.
  • Megtanulható a kristályesszencia készítése és a kristálymágia alapjai, mint a gömbjóslás vagy a jóstáblára kristálykivetés.

A tanultak alkalmazásához átadott kövek:

–   személyre programozott mesterkristály,

–   hegyikristály merkaba.

A tanfolyam ára: 69 500 Ft.